A karácsonyfa útja az erdőtől a feldolgozásig Barkácsolás

A karácsonyfa útja az erdőtől a feldolgozásig

2018. január 4.

A karácsonyi időszak az ünnepi készülődéssel kezdődik, és egészen vízkeresztig, a fenyőfa lecsupaszításáig tart. Kis ráfordítással sokat tehetünk környezetünk rendezettségéért, ezért összegyűjtöttük, mi mindenhez kezdhetünk fenyőfánkkal az ünnepek után.

A karácsony szinte nem is ünnep fenyőfa és karácsonyi díszek nélkül. Beszerzésük szorosan összefonódott a készülődés fogalmával, az ünnep elmúltával azonban sokaknak komoly fejtörést okoznak. A karácsonyfát hivatalosan vízkereszttel, azaz január hatodikával illik díszeitől megfosztani, majd a kopasz fenyő környezetbarát elhelyezéséről gondoskodni.

Persze sokan vannak, akik megvárják, míg a fenyő magától lehullajtja lombját. A fa fajtájától és a vágás időpontjától függ, hogy a nedvesség hiánya miatt mikor kezdi hullajtani a tűleveleit. A munka szempontjából jobban jár, aki megvárja a lombhullást, hisz a kopasz gallyakkal könnyebb dolgozni, mint a tűlevelektől szúrós ágakkal. Miután az összes díszt leszedtük, kinek-kinek lakhelye és eszközei szerint különböző feladati lehetnek a fenyőfával.

A nagyobb városokban a fák begyűjtése a lakosság és az önkormányzat együttes érdeke, ezért érdemes megkönnyítenünk a szakemberek munkáját. Hiába untuk meg a fenyőfát, ne hajítsuk a közös szeméttárolóba, hiszen ennek nem ez a rendje. A fákat, fenyő alapú koszorúkat, dekorációkat mindig szabadítsuk meg a rákerült díszektől, legyenek azok műanyagból, üvegből vagy papírból, hiszen ezek a további hasznosítás akadályát képezhetik.

A fenyőt szerves hulladékként dolgozzák fel, és eszerint is gyűjtik össze. Sok városban kimondottan a karácsonyi fenyő elhelyezésére alakítanak ki ideiglenes gyűjtőhelyeket, melyeket sokszor a szelektív hulladékgyűjtő szigetek mellett találunk.

Budapesten a Fővárosi Közterület-Fenntartó gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat. Becslések szerint a vízkereszttől február közepéig tartó időszakban mintegy 5-600 ezer darab tűlevelű lepi el a főváros utcáit, ami komoly logisztikai kihívást jelent a közterület-fenntartó számára – szerencsére a mi dolgunk ennél jóval egyszerűbb. A feleslegessé vált karácsonyfánkat elvihetjük a több mint 250 lerakóhely egyikére: a budapesti gyűjtőhelyek listája kerületi bontásban megtalálható a Fővárosi Közterület-Fenntartó weboldalán.

Az így begyűjtött fenyőket a leggyakrabban elégetik, a keletkező hő pedig a távfűtés rendszerébe táplál további meleget, vagy egyéb erőművekben felhasználva elektromosságot. A begyűjtés megkönnyítése érdekében a nagyobb fákat derékban ajánlott elvágni. Mivel a fenyőnek magas a gyantatartalma, ezért égetésre nem a legalkalmasabb. Az égetéshez való előkészítés legalkalmasabb módja, ha a fát, gallyakat egyszerűen ledarálják. Az így kapott fazúzalék azonban nem csak égetésre használható.

Gyakran a virágágyak, díszkertek dekorációjaként használt vagy a talaj védelme érdekében a növények tövéhez hintett mulcs is fenyőből készül. A magas gyantatartalom ellenállóvá teszi a fát, így lassan korhad, kevéssé nedvszívó, és a föld kiszáradását, valamint a gyomok elburjánzását is kiválóan megakadályozza.

Akik családi házban laknak, több lehetőségük is adódik a fa hasznosítására. Bár égetése a fent említett magas gyantatartalom miatt nem ajánlott, apránként azonban a kazánban is elégethető. Ehhez persze össze kell aprítanunk, majd ki kell szárítanunk, hogy jobban égjen. De talán a legjobb megoldás, ha el tudjuk tárolni, és a nyári bográcsozáshoz használjuk fel.

Kevesen gondolják, de a karácsonyfák akár újra is hasznosíthatók – csak egy kis kézügyesség és egy jó ötlet kell hozzá! Apró korongokra vágva a fa törzse nagyszerűen felhasználható kerti ösvények, ágyasok szegélyéhez: lassú lebomlásának köszönhetően sokáig nyújt védelmet, és a talaj számára is tartós tápanyagforrást biztosít.

Készíthetünk a fenyőből madáretetőt is. Távolítsuk el az ágakat, fúrjuk át a fa törzsét, töltsük meg a lyukakat magvakkal, és már kész is a madáretetőnk!

Komposztálásra a karácsonyfa csak korlátozottan alkalmas, hiszen a magas gyantatartalom a lebomlást is lassítja, de apróra vágva, a már meglévő komposzthoz keverve komposztálható. A lassabb lebomlással azonban így is számolni kell.

A fentiekhez képest talán a legszerencsésebb megoldás, ha előre gondolkodunk, és eleve földlabdával vásároljuk meg a fenyőt. Ilyenkor egy, a földlabda méretével megegyező gödörbe ültetve a kertünk díszévé, esetleg a következő év karácsonyfájává is válhat az aktuális fa. Ha erre most nem is gondoltunk, egy év múlva ismét lesz rá lehetőségünk…