A karácsonyi fenyő hasznosítása Barkácsolás

A karácsonyi fenyő hasznosítása

2017. január 13.

Az ünnepek elmúltával az ünnepkörhöz tartozó feladatainknak még nincs végük. Amíg a karácsony közeledtével az ajándékok beszerzésén túl a sütés, főzés, takarítás mellett a karácsonyfa megvásárlásával voltunk elfoglalva, most az ünnep nélkülözhetetlen kellékétől kell helyesen megszabadulnunk. Ennek ideje a vízkereszt, vagyis január 6-a.

Akik műfenyőt vásároltak, egyszerűbb feladattal kell szembenézniük, csak leveszik a díszeket a és jövő karácsonyig elrakják a fát. Akik földlabdás fenyőt választottak, azoknak idő előtt kell lebontaniuk a fát és visszavinni a gyűjtőpontra. Ha nem ilyen szándékkal vásárolták, akkor egy kevésbé fűtött, ám fagytól mentes helyen kell átteleltetni a fenyőt, hogy tavasszal ki tudják ültetni, remélve, hogy így újra a természet része lehet. Fontos megjegyezni, hogy a fát a melegből nem szabad azonnal kitenni a hidegre, csak fokozatosan lehet ezt megtenni, hogy ne kapjon hősokkot. Esetleg a fentiekben már említett módszerrel, egy hűvösebb helyen kell átteleltetni, nehogy a fa idő előtt elpusztuljon. Továbbá mindenképpen figyeljünk arra is, hogy a fenyőt kiültetéskor megfelelő táptalajba tegyük. Azoknak adunk pár tippet a következő sorokban, akik pedig a tradicionális megoldást választották, azaz vágott fenyőt vettek.

Vannak olyan emberek, akik puszta jó szándékból, kiviszik a fenyőt az erdőbe, mert úgy vélik, hogy ez zöld hulladék, így ott majd komposztálódik. Ez téves gondolat és főleg tiltott tevékenység! Nem mindegy ugyanis, hogy milyen erdőben szeretnénk a fenyőfánkat a természettel „komposztáltatni”. Sok esetben a talaj összetételét változtatja meg nem kívánt irányban az ott elbomló fa. Azt is tudnunk kell, hogy a fenyő gyantatartalma igen magas és a tűleveleket sem igazán szeretik a baktériumok. Ennek köszönhetően a fenyő bomlási folyamata is hosszabb, mint a legtöbb hazai fáé, úgyhogy ráadásként sokáig csúfítja az erdőt egy oda nem illő ex-karácsonyfa.

A komposztálás mindezek ellenére lehetséges, és vannak helyzetek, amikor ezt érdemes is megtenni. Amennyiben nagy mennyiségű komposztunk van és rendszeresen komposztálunk, az apróra összevágott vagy ledarált fenyőt összekeverhetjük a többi komposztunkkal. Gondoskodjunk megfelelő mennyiségű nedvesség, hozzáadásáról, hogy a bomlási folyamat gyorsabb legyen. Csekély mennyiségű komposzthoz nem ajánlom, mert nagyban befolyásolhatja a kész komposzt összetételét. Azonban ha a fenyőkomposztunkat olyan növényeknek készítjük, melyek talaja alkalmas a fenyőkomposzt fogadására (pl.: különböző fenyőfélék és egyéb magas gyantatartalmú növények talaja), oda érdemes elkülönítve komposztálnunk.

Sok kertes házban a fenyőt egyszerűen eltüzelik. Ez nem ajánlott, mert a magas gyantatartalom árt a kéménynek és a kályhának is. Amennyiben mégis úgy döntünk, hogy márpedig meleg lesz a fából, ha már megvettük, akkor érdemes inkább adaléknak használni, és egyszerre csak csekély mennyiséget tenni az égéstérbe. Így apránként füstölhetjük el a drága fánkat. Jó megoldás, ha feldarabolva eltesszük a nyári bográcsozáshoz, ott nyugodtan el tudjuk tüzelni.

A központilag begyűjtött fenyőket is többfélképpen használják fel. A legtöbb esetben elégetik, ezzel állítva elő a távfűtéshez hőt, illetve a mindennapi életvitelünkhöz a villamos energiát. Vannak önkormányzatok, ahol a megmaradt fenyőkből mulcs lesz, amit a közterek virágágyásaira terítenek el, így védve a növényeket és biztosítva a dekoratív látványt. Ahhoz, hogy ezt saját magunknak mi is meg tudjuk tenni, ahhoz sajnos nagyobb mennyiségű fára lenne szükségünk.

A legtöbb ember azonban nem akar bajlódni a fával, vagy nincs lehetősége a fentiekben említett megoldások közül választani, mert mondjuk, a kilencedik emeleten lakik, így minél előbb szeretne a karácsony leköszönő díszétől megszabadulni. Fontos azonban, hogy ezt is kulturált módon tegyük. A legtöbb önkormányzatnak van forgatókönyve arra, hogy mikor és mi módon fogja a fákat elszállítani és újrahasznosítani. Mindenképpen érdemes tájékozódnunk az adott önkormányzatnál, vagy érdeklődni a hulladékkezeléssel megbízott vállalatnál. A legtöbb esetben lerakópontokat jelölnek ki, valamint ezek mellett a kukák, hulladékkonténerek, vagy szelektív hulladékgyűjtő szigetek mellett lehet a fákat rendezetten leadni. Bizonyos esetben kérik, hogy a nagyméretű fenyőt vágjuk ketté. Emellett fontos, hogy a fán ne legyen megmaradt karácsonyfadísz, szaloncukorpapír stb. Figyeljünk arra is, hogy a díszek, szaloncukrok kampóját is szedjük le, mert az az ipari darálógépet rongálhatja. Az ezzel járó többletköltséget a legtöbb esetben a szolgáltató a fogyasztóval fogja megfizettetni, így vagy úgy.

Karácsony elmúltával rengeteg elszáradt fenyő kerül az utcára. Figyeljünk azonban mi magunk arra, hogy ezek a szebb napokat látott fenyők, amelyek az ünnepek alatt meghittséget jelentettek a számunkra, ne váljanak a környezetünket elcsúfító tárgyakká. A fentiekben leírt megoldások közül válasszuk ki a számunkra legszimpatikusabbat és járjunk el helyesen, így az ünnepek fényét azok elmúltával is megőrizhetjük.