Az újHÁZ Centrum szakértői szerint nemcsak akkor éri meg felújítani az ingatlanunkat, ha azzal relevánsan növelhetjük az értékét, hanem akkor is, ha gyorsan szeretnénk megválni tőle. Különösen igaz ez a fővárosban, ahol akár 15-20 százalékkal is magasabb áron adhatjuk el felújított otthonunkat.
Felújítva vagy anélkül
- Sokáig úgy gondolták az ingatlanpiaci szakértők, hogy a lakások felújítása nem könnyíti meg az eladásokat, hiszen a vevők úgyis kisebb-nagyobb átalakításokat fognak végezni újdonsült otthonaikon. Ma azonban ezt könnyen meg tudjuk cáfolni – mondják az újHÁZ Centrum szakértői, akik szerint jelentősen többért, akár 15-20 százalékkal magasabb összegért is el lehet adni a felújított ingatlanokat, mint azokat, amelyek felújításra szorulnak.
A felújított ingatlanok iránti kereslet feltehetően a fővárosban és a nagyvárosokban a legnagyobb, azaz azokon a területeken, ahol alapvetően is éles a verseny a lakások eladásáért. Azokon a kisebb településeken, ahol nem jelentős az ingatlanmozgás, valóban nincs relevanciája a felújítások elvégzésének.
Számítások nélkül ne vágjunk bele
- Mielőtt azonban bármilyen felújítási munkálatba nekivágunk, érdemes piackutatást végeznünk és készítenünk egy átfogó kalkulációt a kiadások megtérüléséről – mutatnak rá a szakértők.
Az újHÁZ Centrumnál úgy vélik, az első feladat, hogy felmérjük a környéken eladásra kínált ingatlanokat, azok állapotát, felújítottságának mértékét és eladási árát. Ezt követően részletes költségvetést szükséges készíteni az eladásra szánt ingatlanunk felújítási munkálatairól, valamint arról, hogy mennyivel tudunk többet kérni érte, ha a feladatokat elvégezzük. Magyarul: kézzelfogható eredményünk kell legyen arról, hogy valóban megéri-e a belefektetett időt, energiát és pénzt a felújítás.
Ezekkel a felújítási munkálatokkal járunk a legjobban
- A felújítási munkálatok meghatározásánál mindig rendszerszintű megoldásokra törekedjünk. Amennyiben a villany-, vízvezeték vagy fűtési rendszerünk elavult, ezek cseréjét helyezzük az első helyre. A vásárlásnál egyre fontosabb tényező az ingatlan energiahatékonysági besorolása is, így ha otthonunk nincs szigetelve, érdemes a sort a homlokzati és tetőtéri hőszigeteléssel, valamint a nyílászárók cseréjével folytatnunk – magyarázzák Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózat szakértői.
Hozzáteszik: a letisztult, világos belső terek kialakítása szintén elősegíti az ingatlanok gyors eladását, éppen ezért törekedjünk arra, hogy a tisztasági festés során olyan árnyalatokat használjunk, amelyek optikailag tágítják a teret. Hasonlóképpen igaz ez a burkolóanyagokra is, ám ezek tekintetében már a kiváló minőségű alapanyagok is prioritást jelentenek.
- Törekedjünk arra, hogy olyan építőanyagokat használjunk fel a felújítás során, amelyeket leendő otthonunk kialakításakor is jó szívvel felhasználnánk. A laminált burkolatok esetében válasszuk a magas kopásállóságú, nedvességtűrő változatokat, a hidegburkolatnál is törekedjünk a kifejezetten nagy strapabíróképességgel rendelkezők felhasználására - teszik hozzá.
Természetesen nem lehet tűpontosan megmondani azt, hogy ezek a felújítási munkálatok mennyivel növelik az ingatlan értékét. Tény azonban: sokkal jobbak az eladási esélyeink akkor, ha a szakértők tanácsát megfogadva, ugyanakkor az indokolatlan beruházásokat elkerülve frissítjük fel otthonunkat, mielőtt azt eladásra kínálnánk.