A falazóblokk már nem is tégla?

Építkezőkhöz, lakásukat árulókhoz szegezett kérdések közt szinte mindig első helyen szerepel, hogy téglaházról van-e szó. A téglafalazat ugyanis értéket képvisel, mára viszont egyre nehezebbé vált megfogalmazni, mit is nevezhetünk még téglának. De miért alakult ez így?

A klasszikus tégla

Ahhoz, hogy megértsük a kérdést, fel kell elevenítenünk, mit is értettünk anno a tégla kifejezés jelentése alatt. A tégla egy olyan klasszikus moduláris építőelemet jelöl, amelynek oldalhosszai egymáshoz úgy viszonyulnak, hogy két talpára fektetett, egymástól habarcsréteg távolságra elhelyezkedő téglák fölé úgy lehet 90 fokkal elforgatva ugyanilyen két téglát fektetni, hogy az egyik oldalon sem nyúlik túl az alapját jelentő elemeken. Ezen felül égetett kerámiából készül tömör vagy pedig lyukacsos formában.

Forradalom

Mára a téglaipart forradalmasították a szigetelési és gazdaságossági elvárások, melyeket nemcsak a felhasználók, hanem az európai környezetvédelmi politika támasztott a téglagyártókkal szemben. Akár úgy is felfoghatjuk, hogy ahogy minden ipari termék fejlődött az utóbbi időben, úgy a tégla készítése is modernizálódott.

Méretek

Míg korábban kézzel vetették a téglát, a súly, a könnyebb készíthetőség és a szállíthatóság is komoly szerepet játszott az egykori téglák méretének alakulásában. Így a hazánkban klasszikussá vált méret a 25x12x6,5 cm (hossz-szélesség-magasság) lett általános, amely alapjaiban meghatározta bizonyos épületelemek méreteit. Mára, hogy a téglagyártás iparosodott, az építési idő és a szigetelőtulajdonságok egyre fontosabbá váltak, úgy változott a téglák mérete is. Az elemek egytől egyik nagyobbak lettek. Emellett az adott térfogatra eső anyagsűrűségük csökkent, hisz a lyukszerkezetüknek köszönhetően levegősebbek, ami azt eredményezte, hogy adott térfogaton könnyebbé is váltak az elemek.

Új anyagok

De nem csak méretében és szerkezetében változott meg a téglaipar. A tégla jóval nagyobb múltra tekint vissza, mint akár a beton vagy a szigetelőanyagok bármelyike. Az égetett kerámia konkurensei úgy kerültek képbe, ahogy a beton- és a szigetelőanyag-ipar fejlődött.
Szépen lassan megjelentek a beton falazóelemek, melyek nehezek voltak. A jelentős súly csökkentése érdekében ezek könnyített verziói is megjelentek a piacon, melyek gázbeton néven híresültek el.

A gázbetonok után megjelentek a mészhomok építőelemek, melyek jobb szigetelőértékkel rendelkeztek, mint a beton társaik. De a téglagyártók sem nézték tétlenül, ahogy az újabb és újabb technológiák napról napra nagyobb szeletet vágtak maguknak a falazóanyagok piacáról, így megjelentek a modern kerámia falazóblokkok, melyek üregei akár szigetelőanyaggal (ásványi szálas anyagok vagy polisztirol) lehetnek kitöltve.

Falazat

Nyilvánvaló, hogy az alapvető falazási technológiák, mint a téglakötésben való falazás, megmaradtak, de az elemek egymásra illesztése területén is komoly változások ütöttek be. Egyrészt sokkal vékonyabbá váltak a habarcskötések, másrészt a függőleges fugákat manapság már nem is töltik ki, az egymásba “harapó”, fogas (nut-féderes) téglák miatt. A ma ismert legmodernebb kerámiafalazat esetén pedig már nem is habarcsot alkalmaznak, hanem pur alapú ragasztóhabot.

A tégla ma

A technológiát illető forradalom talán csak egy helyen nem érzékelhető határozott mértékben, ezek pedig a klinkertéglák, ahol a klasszikus megjelenés mindennél fontosabb. Bár hazánkban a klinkertégla drága mulatságnak számít, mégis mindenkinek javasolható, hisz egy könnyen tisztítható, tartós homlokzatképző anyagról beszélünk. De falazásra már csakis a korszerű falazóblokkok ajánlhatóak!