Hírek

Óvodai rajz, mely egymillió forintot ért

A Komárom-Esztergom megyei Lábatlani Zengő óvoda nyerte az újHÁZ Centrum óvodafelújító pályázatát, melyre hatalmas volt az érdeklődés idén is, főként a vidéki intézmények körében. A kiválasztott óvoda fürdőjét Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózata a nyertes rajz alapján alakította át egymillió forint értékben. Szekeres Nóra, a program nagykövete, az átadáson készített videóbejegyzésben mutatja be a teljesen megújult helyiséget.

Tovább

Tervek fala nyereményátadás? AZ IS VAN!

2019 július 30-án került sor az újHÁZ Centrum tököli telephelyén a Tervek Fala nyereményjáték fődíjának átadására. A szerencsés nyertes egy 500 000 forint értékű utalványt kapott otthontervének megvalósítására.

Tovább

CSAPATÉPÍTÉS az újHÁZ Centrumnál? AZ IS VAN!

Az újHÁZ Centrumnál mindig is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy családbarát munkahelyként támogassuk a hálózatunkban megvalósuló közös munkahelyi programokat, hiszen ez nagyban hozzájárul a produktív csapatmunka kialakulásához. Célunk, hogy a dolgozóink ne csak munkatársakként tekintsenek egymásra, hanem barátként, családtagként. Ezért telephelyeinken minden évben több csapatépítő rendezvényt is szerveznek, hogy a munkahelyi környezetből kiszabadulva a munkatársak még jobban megismerjék egymást.

Tovább

Még most sem késő! Készítse fel tetőterét a kánikulára

A júliusi hőségriadó sokakat ráébresztett arra, hogy nem csak télen az elillanó hő ellen kell felvenni a harcot, hanem a kánikulában beáramló meleg ellen is szükséges védekezni. Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózatának szakértői szerint azonban már három lépésben csökkenthetjük a tetőtérben mért extrém hőmérsékletet.

Tovább

Energiatakarékos otthonok kialakítása, avagy mitől okos az okostégla?

Azt jól tudjuk, hogy a tégla a legismertebb falazóanyag, amely már évezredek óta bizonyít. Ha a téglát választjuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy olyan rosszul nem döntöttünk. Az okostégla azonban még a téglánál is jobb választás. De vajon mit tudnak az okostéglák, amivel okosabbak a téglánál? Az újHÁZ Centrum szakértői segítenek a kérdés megválaszolásában.

Tovább

Figyelem! Ezért csökken folyamatosan a CSOK értéke

A Családi Otthonteremtési Kedvezményt 2015 óta nyújt lehetőséget a családok számára ingatlanuk felépítésére vagy felújítására. A támogatás az elmúlt négy évben számos változáson ment keresztül, ma pedig akár 10 millió forintot is igényelhet az államtól az, aki három gyermeket vállal, vagy már most is nevel. Az újHÁZ Centrum Tavaszi Trendriportjából azonban kiderül, a tavalyi hasonló feltételek mellett igényelt támogatás jóval többet ért, mint az idén felvettek. Az otthonukat építtetők pedig minél később kezdenek bele a beruházásokba, ingatlan felújításokba, annál rosszabbul járnak.

Tovább
Széchenyi 2020