A kevesebb néha több Design

A kevesebb néha több

2017. augusztus 11.

Tegye fel a kezét, aki falfestés közben nem érez késztetést arra, hogy merészebb színeket használjon! Csak egy kis kapucsínó a konyhába, türkiz a fürdőbe, a hálóba meg valami bikavadító vörös… Ha nem szeretnénk így járni, érdemes felállítanunk egy alapszínrendszert.

Rengeteg szín vesz körül bennünket és ezek a színek mind hatással vannak ránk. A természet festette színkavalkád a lakásunkba is követ minket. Ha csak az egyes anyagok természetes színe jelenik meg, már akkor sem lesz unalmas a lakásunk. A tégla vöröse, a fa barnája, a mészkő krém színe, mind színesre festi belső környezetünket. De ha esetleg másra vágyunk és elfogadjuk, hogy néha a kevesebb több, akkor akár meg is szabadulhatunk a sokszínűségtől és megpróbálhatunk egyetlen színt.

Rá fogunk jönni, hogy annak az egy színnek is mennyi árnyalata van, és az árnyékok hatására milyen színesnek látjuk majd a tiszta fehér szobánkat.

Van valamiféle kényszer az emberekben, hogy mindent beszínezzenek. Krém, sárga vagy capuccino színű falak, és az összes pasztellszín. A bátrabbak telített színekkel is próbálkoznak, mint a zöld, a kék, a piros. Ha falszínekről beszélünk, sokan azt gondolják, hogy ha egy kicsit is, de eltérnek a fehér színtől, máris dizájnossá teszi életterüket.

Ez azonban nem feltétlenül igaz. Legtöbbször a legegyszerűbb a legjobb megoldás.

Miért éppen fehér?

  • Mert a tisztaság jelképe.
  • Mert az elegancia színe.
  • Mert a fehérhez minden passzol.
  • Mert ez a legolcsóbb.
  • Mert könnyen javítható.
  • Mert mégis sokszínű, a fény-árnyékhatások miatt.
  • Mert a többi használati tárgy úgyis színes.
  • Mert nem vonja el a figyelmet a berendezésekről, ezáltal kiemeli őket.
  • Mert szép…..

Sorolhatnánk még az indokokat, de a legfontosabb, hogy a fehér szín kiszolgálja a teret és méltó hátteret biztosít berendezési tárgyainknak. A fehér falhoz könnyedén illeszthetünk faszínű vagy szinte bármilyen ajtót, ablakot. A padló vagy a bútorok színe is egyszerűen kiválasztható, csak egymáshoz képest kell elhelyezni őket a lakótér színskáláján.

Természetesen semmi baj nincs a színes falakkal sem, viszont ha a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldást keressük, az a fehér. A fehér szín ellen sokszor hangoztatott érv, hogy könnyen koszolódik, de ezzel szembeállítottuk a könnyű tisztíthatóságot. A festett felület javításánál fontos tudni, hogy minél telítettebb a szín, annál nehezebb kis felületben javítani. Ez azt jelenti, hogy a teljes felületet kell átfesteni, nem csak a sérült részt. A fehér szín kis foltokban is könnyen korrigálható.

Amennyiben egy falat színesre festünk, felállítunk egy alapszínrendszert. Attól fogva mindent ennek a rendszernek kell alárendelnünk. Már nem lesz mindegy, hogy mi milyen színű. Egy barna fal előtt például szinte elvész a barna ülőgarnitúra. Ez is kezelhető probléma, csak sokkal több odafigyelést és szakértelmet igényel.

A design szerepe

Próbáljunk meg játszani a fehér falszínnel és garantáltan élvezni fogjuk. A jó hír, hogy nem ronthatjuk el, mert bármikor ráfesthetünk a fehér alapra.

Kezdjük a legkézenfekvőbb és egyben legbátrabb variációval, amikor minden fehér. Ehhez nagy elhivatottság kell, mert nehéz következetesnek lenni és megállni, hogy ne használjunk más színt. A fények, árnyékok, bútorok és kiegészítők teszik majd a dolgukat és beszínezik a teret.

Ha ez túl steril lenne nekünk, akkor jöhet a következő fokozat, amikor a fehér dominanciája mellé illesztünk még egy színt:

Ennek a klasszikus esete a “black and white” stílus, ami a fehér és fekete szín kizárólagos használatával variál. Ez a stílus nagyon elegáns és extravagáns belső tereket eredményez.

A fekete-fehér stílushoz még egy plusz színt adva szobánk hangulata azonnal változik. Ha arany színnel keverjük, például a kiegészítők, dekorációk segítségével, nem csak hogy még elegánsabb lesz a tér, de érzetben is melegebb hatást érhetünk el. Ha az arany nem illik hozzánk, egy másik színnel, például egy kiwizölddel vagy türkizkékkel keverve élénk, és egy kicsit bohókásabb, fiatalosabb belsőt kapunk.

Mivel a fehér semleges szín, így bármilyen plusz színnel keverve, legyen az élénk vagy pasztell árnyalat, a behozott szín fog dominálni, a fehér úgymond kiemeli, hangsúlyozza az általunk választott árnyalatokat.

Ha hidegebb hatást szeretnénk elérni, pl. egy napfényes, meleg nappaliba, érdemes a kéket, zöldet vagy lilát használnunk, ha rideg, sötét fürdőnket szeretnénk feldobni, használjunk föld színeket, barnát, bézst, a merészebbek narancssárga vagy piros csempét is választhatnak. A hálóba nyugodt, kevésbé vibráló színeket használjunk, ide érdemesebb a pasztell árnyalatokat használnunk, míg a gyerekszobába választhatunk élénk, erős színeket.

De természetesen mindenki saját egyéniségének és stílusának megfelelően alakíthatja belső tereinek hangulatát.