Vonalra lejtetett zuhanylefolyó Felújítás

Vonalra lejtetett zuhanylefolyó

2018. november 14.

A fejlődés az életünk része, nem kivétel ez alól lakáskultúránk folyamatos alakulása sem. A fejlődés leginkább ott érhető tetten a lakásban, ahol egy kis épületgépészettel is találkozunk, hiszen a berendezések fejlődése is egyre gyorsul. A konyha és a fürdő azok a helyiségek a lakásban, amelyekben a tempó jobban tetten érhető.

A fürdőben például pár éve még mindenki egy nagy sarokkádról álmodott, ma ez a trend már nem olyan erős. A zuhanyzás lehetősége egy modern zuhanykabinban ma vágyottabb dolog, mint ezidáig bármikor. Épp ezért kerül egyre inkább a figyelem középpontjába a modern zuhanykabin minden eleme – ami szem előtt van. Így került a fürdőbe az esőztető zuhanyrózsától, termosztátos csapon keresztül sok flancos eszköz. Egy ilyen környezetbe pedig már nagyon nem illik a régi sportcsarnok zuhanyzójában alkalmazott régi fajta lefolyó, a szem már valami modernebbet kíván.

Az utóbbi években egyre nagyobb trend lett a nagyméretű lapburkolat alkalmazása – akár természetes kőlapokkal is – a fürdőszobában. A nagyméretű lapok oldaléle gyakran akár 60 cm, vagy nagyobb is lehet, ugyanakkor az átlagos zuhanyfülke 70-90 cm oldalhosszúságú. Ez egyszerre azt is jelenti, hogy soronként kettő, vagy ennél kevesebb lappal is leburkolható a kabin alja. A lapok levagdalása nélkül viszont már nehéz lenne pontra lejtetni a lefolyóvizet. Így odaveszne a vágyott esztétika is, hisz mindig az az érdekes, ami új. Síkban viszont könnyű a zuhany talapzatát lejtetni. Csak a megfelelő vízelvezető rendszer volt probléma egy darabig. Ki tudja, talán ez is eredményezte a vonalmenti zuhanyelfolyó beköszöntét. Kétség nem fér hozzá, hogy ez a megszokottakhoz képest hordoz magában némi különlegességet, eleganciát.

Az elegancia mellett az is a vonalra lejtetés mellett szól, hogy az így épített zuhanykabin tálca része a padlószintbe süllyeszthető. A lesüllyesztett tálca azon túl, hogy modern megjelenést kölcsönöz fürdőnknek, további előnyökkel is szolgál. Mivel küszöb sem nehezíti a bejutást a kabinba, ezért akadálymentesnek is tekinthető. Az akadálymentes kialakításon túl könnyen is takarítható. Egy ilyen rendszerhez kiválóan illeszkedik a hagyományos lefolyókhoz képest rejtőzködő lefolyórendszer. Kérdés csak az, hogy milyen módon épül be?

A  vonalmenti zuhanyelfolyók terjedésének egyik oka lehet, hogy a nagyméretű lapok belopóztak a zuhanykabinok padlózatára. Ezzel az is adódott, hogy a nagyméretű lapok lejtetését egyszerűbb megoldani a zuhanykabin szélén, mint a közepén. Mint minden épített zuhanykabinnál, úgy itt is meghatározó fontosságú a használati víz ellen védő szigetelés. Ha lehet, itt még fontosabb, hiszen a zuhanytálca helyett a burkolat és a szigetelés vezeti el a lefolyóig a vizet. Használati víz alatt olyan, elsősorban belső téri szigeteléseket értünk, amelyek az életvitelünkből származó vizeket jelenti. Mosogatunk, mosunk, a mosógép váratlanul elereszti a vizet, vagy épp egy eldugult lefolyó miatt árad ki a víz a teljes fürdőben. Pont az ilyen esetek ellen véd a használati víz elleni szigetelés. Évtizedekkel ezelőtt ezzel nem sokat foglalkoztak, ma nem készülhet fürdőszoba nélküle. A szigetelőanyag-gyártóknak sem ismeretlen a fogalom, több kent, ragasztható vagy hegeszthető szigetelés áll az építkezők rendelkezésére.

Felmerül a kérdés, hogy nem túl bonyolult és kockázatos-e egy ilyen vonalra lejtetett zuhanyelfolyó beszerelése és üzemeltetése. Igaz, a beépítés igényel némi figyelmet, de igazán nem mondható komplikáltnak a rendszer annak tudatában, hogy a jobb gyártók mind mellékelnek beépítési útmutatót is a csomagba.

A beépítés már a tartószerkezetek elkészülte, száradása után kezdődik. A nyers födémre a szerkezet saját lábaival szintezve kell beállítani a lefolyót, miután a szennyvízcsonkra rákötöttük. Fontos tudni, hogy ezek az elfolyóelemek szorosan csatlakoznak a fürdőszoba szigeteléséhez. Ezt a kapcsolatot egy gyárilag ráépített gallér biztosítja. A beszereléshez ezt a gallért fel kell hajtani magára a lefolyóra, vagy ha leszerelhető, el kell távolítani, hogy sem esztrich, sem egyéb szennyeződés ne érhesse, hisz ez a szigetelés és a gallér kapcsolatát ronthatná. Miután a lejtést képező esztrich elkészült és megkötött, készülhet a vízszigetelés. A vízszigetelést mindig a gallérral kell egybekötni. Miután a szigetelés elkészült, jöhet a szigetelés. Ilyenkor a gallért be kell kötni a szigetelésbe, hogy a víz sikeresen a csatornába találjon, ahelyett, hogy az alatta elhelyezkedő födémet áztatná. Csak ezután következik a csemperagasztó és a burkolat. A teljes készültség a fugázással jön létre.

Jogos kérdés lenne, hogy hogyan tisztítható egy ilyen lefolyó dugulás esetén? Hol a tisztítónyílás? Nos, ezeknél a modelleknél a lefolyó fedele, kalapja általában kivehető, így felülről lehet megoldani a kisebb eltömődéseket.

Akit a fenti érvek még nem győztek meg, érdekes információként megemlítenénk, hogy létezik már egy olyan alfaja a vonalra lejtetett elfolyóknak, amely hőcserélős rendszerrel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a zuhanyzásból származó elhasznált melegvíz hőjével a vízmelegítőhöz vezető hideg vizet melegítjük, ezzel jelentős energiát takarítva meg.

Hogy kinek mennyire éri meg, mindenki döntse el maga, hiszen az ára magasabb a hagyományos padlóösszefolyóénál. A rendszer mégis hordoz magában némi exkluzivitást is. Ha ragaszkodunk a nagyméretű lapburkolathoz, és letisztult formavilágú fürdőt szeretnénk, érdemes számításba venni. Egy biztos, ha valaki betéved a fürdőnkbe és meglátja, ő is ilyet akar majd.

A képek forrása: https://iso-thermo.hu/aco-zuhanyfolyokak/