Gázbeton kontra kerámia

A magyar építészet elsősorban a klasszikus építőanyagok használatát helyezi előtérbe. Egy átlagos magyar építkező még ma is ódzkodik a beton falazattól, holott napjainkra a beton közel sem ugyanazt az építőanyagot és technológiát jelenti, mint évtizedekkel ezelőtt. Napjainkban a köznyelv szerint a beton még mindig a rossz hő- és hangszigetelő építőanyagszinonimája, amit a legkönnyebb a panelépületekkel azonosítani.

A kerámia építőanyagok ezzel szemben töretlen népszerűségnek örvendenek, ami Magyarországon nem is meglepő, hisz agyagban gazdag ország vagyunk, számos neves téglagyárral. Bár a kerámiatégla igazi klasszikusnak számít az építőanyagok közt, az utóbbi években komoly fejlődésen ment keresztül, és ennek is köszönhetően egyre jobb hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik. Korábban mellette érvelve igazi aduként a természetes anyaghasználatot, a könnyű alakíthatóságot (vésés, fúrás), és a jó légzőképességét hozták fel. A falazást hagyományos falazóhabarccsal végezték. Mára az egyre finomodó anyaghasználatnak és a kifinomult égetési technológiának köszönhetően a sejtszerkezet egyre vékonyabbá vált, ezáltal pedig javult a hőszigetelési tulajdonsága. A modern technológia azonban hátrányokkal is járt, az így kapott termék többnyire csak vágással darabolható szépen, roppantással nem. A finomra csiszolt csatlakozási felületeknek hála az építőelemek nagyon pontosan egymásra illeszthetőek lettek, így értelmét vesztette a vastag falazóhabarcs-réteg, melybe az elemeket korábban fektették. Helyette eleinte vékonyhabarcsot, és hozzá terítőkocsit alkalmaztak, de a hőszigetelési tulajdonságok további javításának lehetőségét a habarcsréteg megléte korlátozta. Mára a ragasztóhabnak köszönhetően a vékonyhabarcs is kiválthatóvá vált. A modern kerámia falazóelemek esetében a ragasztás csak horizontális síkon értendő, mivel a vertikális fugák kitöltése a nútféderes kialakítás bevezetése óta nem szükséges (és nem is ajánlott).

A gázbeton a kerámiatéglához képest egy fiatal építőanyag, a modern kor szülötte. Eredete Svédországhoz köthető, ahol az 1930-as években kezdték el gyártani. A 80-as évekre Európa más részein is gyorsan terjedni kezdett, ma már rengeteg országban gyártanak ilyen technológiával építőanyagot. A gázbeton térhódításához hozzájárult, hogy a hozzá szükséges nyersanyagok szinte mindenhol fellelhetőek. Adalékanyaga a homok, melynek SiO₂ tartalma a homok 70 tömegszázaléka. Használhatnak hozzá pernyét is, de csak 45 tömegszázalék feletti SiO₂tartalmúakat. A kötőanyagai nem mások, mint a cement és a mész. Bár az összetevőinek költsége magasabb lehet a kerámiatégláénál, előállításához 1/3-dal kevesebb energia kell, és ezáltal az eljárás is olcsóbb. A gázbeton építőanyagokat autoklávos folyamattal állítják elő 200 °C-on. Fő tulajdonsága a porózusság, az ebből következő jó hőszigetelő képesség, és a könnyű formázhatóság, vághatóság, faraghatóság. A gázbeton építőanyagok a kezdetektől fogva nagy méretpontossággal készültek, így a falazás nagyon habarcstakakarékosnak volt mondható. Használható hozzá hagyományos habarcs és szigetelőhabarcs is, de természetesen kifejlesztettek a vékonyabb habarcsterítéshez alkalmazható szánkót is. A gázbeton építőelemek készülnek sima oldalfalú és nútféderes kivitelben is. Fontos tudni, hogy míg az előbbi vertikális fugáit is ki kell tölteni habarccsal, addig a második típust csupán a horizontális síkon ragasztjuk egymáshoz. A pórusbeton falazóelem előnye, hogy anyagánál fogva nagyon könnyen marható, vágható, leggyorsabban szalagfűrésszel darabolható.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor melyik építőanyag használata az ideálisabb egy normál családi ház építéséhez? Nehéz lenne a két anyag közül győztest kikiáltani, hisz mindkét anyagnak vannak előnyösebb és hátrányosabb tulajdonságai is. Emiatt tulajdonképpen inkább csak a szimpátia és az egyéni ízlés dönt a két építőanyag közt.